Egy napos
túra
Több napos
belföldi túra
Több napos
külföldi túra
Szolgáltatások





















Duna menti kerékpárút : Linz - Bécs - Pozsony - Győr

Túra nehézsége: könnyű, sík terepen, gáton, illetve végig kijelölt jó minőségű kerékpárúton, ami a Duna jobb, illetve bal oldalán is élvezhető, ezért akár kezdőknek és gyerekeseknek is ajánlom rövidebb napi szakaszokkal.

Táv: 384km

Indulás: Budapest Keleti pályaudvar, sajnos a vonatos utazás számomra csalódás volt. Magyarországon nem sokat tudtak az útról, ellentétes információkat kaptunk. Az út során derült ki, hogy át kell szállni, a helyjegyet nem tudtuk kihasználni, mert teljesen máshova szólt, mint a kerékpáros jegyünk, így a szerencsén múlt, hogy ahova beültünk nem utazott senki.

1.nap, Linz

Mivel a vonat csak egyszer indult egy nap, az esti órákban, így kénytelenek voltunk megszállni Linzben. Nagyon klassz szállodát sikerült foglalni, ahol éjjel nappal rendelkezésre állt a recepció, ez azért volt fontos, mert a vonat hajnali 1 körül ért Linzbe. És még egy forró teát is kaptunk a recepcióstól :o)

2.nap, Linz - Pöchlarn, 89km

Bőséges reggeli után, neki vágunk az útnak. Linz belvárosában már mindenhol külön, nagyon jó minőségű kerékpárúton tekerhetünk, ami kivezet a Duna menti kerékpárútra, a Dunauradwegre. A túra során végig haladhatunk a jobb, illetve a bal parton, mert akár komp segítségével vagy a számtalan erőmű gátján átkelhetünk a túloldalra. A szállásunk ez volt.

3.nap, Pöchlarn - Höflein an der dunau, 105km

Melk és Krems közötti út a Donauradweg osztrák szakaszának a legszebb része, a túra koronája. Itt valóban sokféle élményt kínál a Duna mindkét partja. A híres szőlőteraszok adják a wachai táj jellegzetességét. A borhoz kóstolgathatjuk a helyi specialitást, a wachaui laberlt, a barna lisztből sütött, tenyérnyi, finom, ropogós süteményt. Ezen a szakaszon található a Vénuszáról híres Willendorf település. A múzeumhoz és a kis szobor lelőhelyéhez a kápolnánál balra vezet az út. A 11 cm-es zömök kis szobrot - kőkori lelet - a Duna-parti vasút építésekor találtak, 1908-ban, korát 30 000 évre becsülik.

4.nap, Höflein an der dunau - Pozsony, 80km

Höflein városát elhagyva szép tájon kerekezünk Bécs felé, ahol hamarosan elénk tárul Klosterneuburg vára. Aki erőt érez magában mindenképp nézze meg! Bécs valóságos kerékpáros-paradicsom, kb. 300km-nyi, főleg a főútvonalak, a Ring, a Práter és a Duna-sziget területén vezető kerékpárútján sok látnivalóhoz eljuthatunk. A városból egyszerűen kijutunk a Hainburgba vezető kerékpárútra, ahol érdemes egy kis kitérővel letekerni a Duna partra, hogy megcsodáljuk a parttal szemben álló Dévény várát, a Duna és a Morva folyók találkozásánál.

Innentől Pozsonyig unalmasabb, egyhangúbb gáton tekerünk, eltávolodva a Dunától, ezen a szakaszon nem sok a látnivaló. Az érdekessége ennek a résznek, hogy két út fut egymással párhuzamosan, mind a kettő nagyon jó minőségű. Az egyiket a kerékpárosok, a másikat a görkorcsolyások használhatják.

5.nap, Pozsony - Győr, 73km

Pozsonyban is nagy hangsúlyt fektetnek a kerékpározásra, számtalan jó minőségű úton kerekezhetünk a városban. Érdemes időt szánni egy belvárosi sétára, valamint a Pozsonyi várra. A várost elhagyva hamarosan Rajkához érünk, ahol belépünk Magyarországra. Innentől szintén végig kerékpárúton jutunk el Győrig, de már nem sok látnivalóban lesz részünk. A városokon áthaladva tudunk megpihenni, ezen a szakaszon máshol nincs lehetőség vásárlásra, csak a városokban található kisboltokban, éttermekben.

Innen vonattal jöhetünk vissza Budapestre.

Elviszünk - ha nem tudod, hogyan juss el Linzbe!

Intézem, Szervezem - ha tetszik a túra, de nem tudod, hogy kezdj bele!

JÓ TEKERÉST!


További képek ...


                   
 

Látogass el a Facebook oldalunkra Küldj Nekünk email-t